Jónás tanár úr: A jelszavaim utolsó utazása – gondolatok a digitális hagyatékról

A múltkor, amikor befejeztem a B120 LifeTresorban a vagyoni leltárt, majd a személyes rendelkezéseimet a temetésemről, fáradtan, de azért elégedetten dőltem hátra. Készen vagyok, gondoltam, elrendeztem, amit el kellett. Aztán – ki tudja miért – épp a laptopomon kattintgattam, amikor szembejött velem egy cikk: „Mi lesz a digitális hagyatékoddal, ha meghalsz?” Na, ez engem telibe talált.

Mi a digitális hagyaték?

Mert az jutott eszembe: tényleg, mi is lesz a különböző profiljaimmal, fiókjaimmal, bejelentkezési azonosítóimmal, a jelszavaimmal? A fényképekkel, amiket már évek óta nem nyomtattam ki, csak feltöltöttem a Google Drive-ra vagy a felhőbe? A leveleimmel, amikben ott van az első fiam születésének híre, vagy a kollégámnak írt utolsó levelem, mielőtt elment nyugdíjba? És ki fogja tudni, hogy ezek hol vannak? Vagy hogy egyáltalán megvannak-e?

Megint leültem, most már nem a vagyoni listához, hanem egy új dokumentum elé. A címe az lett: „DIGITÁLIS HAGYATÉKOM”. Szigorúan csupa nagybetűvel. Hogy lássák, ez fontos.

E-mail fiókok és jelszavak

Az első pont: e-mail fiókok. Hármat is használok. Egyet a suliban, egyet a hivatalos ügyekhez, meg egy „magán” címet, amin a barátokkal, rokonsággal levelezek. Mindháromhoz van jelszó. Ezeket most egy jelszókezelőben tárolom, de csak én férek hozzá. Ha történne velem valami, a gyerekeim semmilyen információhoz nem jutnának, hacsak nem hagyok rájuk egy papírt vagy fájlt, amiben le van írva, hogyan juthatnak hozzá. Szóval leírtam: az e-mail címeimet, jelszókezelő nevét, és hogy hol találják meg a „mesterjelszót”, amit egy pendrive-ra mentettem, és betettem a házunkban lévő széfbe. A széf kódját a B120 LifeTresor rendszerébe is bejegyeztem.

Közösségi média – emlékoldal vagy lezárás?

A második pont: közösségi média. Facebook-profil, Instagram (bár azt alig használom), LinkedIn (ott legalább egy korrekt szakmai életrajz van fent). Tudják a gyerekeim, hogy ezeket hogyan kell „lezárni”? Vagy egyáltalán akarom, hogy lezárják? Elgondolkodtam rajta. A Facebook-oldalamat például akár emlékoldallá is lehet alakítani. Kiderült, hogy van egy olyan funkció, ahol „örökös” kijelölésére van lehetőség – én a lányomat adtam meg, ő amúgy is jobban ért ezekhez. Most már ő fogja tudni, mit tegyen, ha egyszer eljön az idő.

Családi fényképek és videók – rendrakás a felhőben

A harmadik pont: családi fényképek, videók. Mióta okostelefonom van, a legtöbb családi eseményről készült kép nem az albumban, hanem a felhőben landolt. Google Fotók, OneDrive, Dropbox – három külön helyen vannak az emlékek. Itt is jelszavak, jogosultságok… Megnéztem, és őszintén szólva káosz fogadott. Néhány helyen nincs mentés, máshol duplikált fájlok vannak, máshol már lejárt az előfizetés. Elkezdtem rendbe tenni a dolgaimat. Létrehoztam egy „CSALÁDI ARCHÍVUM” nevű mappát, és ebbe összegyűjtöttem a legfontosabb képeket – az esküvőnket, a gyerekek születését, nyaralásokat, ünnepeket. Mindegyik fájlt elneveztem: évszám, helyszín, esemény. És a mappa elérhetőségét, valamint az eléréshez szükséges információkat feltöltöttem a LifeTresor rendszerébe is, hogy később is hozzá lehessen férni.

Digitális előfizetések – mi történik velük?

A negyedik pont: előfizetések. Nem is gondolná az ember, mennyi mindenre fizet elő digitálisan. Netflix, Spotify, online újságok, digitális tankönyv-adatbázis – sok közülük automatikusan vonódik a számlámról, és ha meghalnék, ezek csak fizetnék magukat tovább? Irtam egy listát ezekről is, beleértve a felhasználóneveket, jelszavakat, és azt, hogy melyik bankkártyámról történik az utalás. Ez fontos – különben a család csak akkor veszi észre, hogy ezek futnak, amikor elfogy a pénz a számláról. A B120-ban ezt is beírtam – nem részletezve az adatokat, csak jelezve, hogy van egy ilyen lista, és hol található.

Írásaim és publikációim – hagyományozás a digitális világban

És végül: írásaim, publikációim, tanári anyagaim. Több száz órányi munka van bennük. PPT-k, tanmenetek, beadandók, cikkek. Ha most meghalnék, ezek egyszerűen „eltűnnének”, senki nem keresné őket. Márpedig én szeretném, ha ezek valamilyen módon továbbélnének – akár más tanárok munkáját segítve. Úgy döntöttem, készítek belőlük egy „digitális hagyaték gyűjteményt”, és azt is felteszem a felhőbe, valamint pendrive-on elhelyezem a fontos dokumentumaim mellé. Azt írtam mellé: „Nyugodtan felhasználható, megosztható, szabadon terjeszthető”.

A digitális világ fontossága – gondoskodjunk róla!

Tudom, sokaknak ez túlzásnak tűnhet. De szerintem a digitális világ már annyira a mindennapjaink része, hogy ugyanúgy gondoskodni kell róla, mint a hagyományos vagyonról vagy a búcsúztatásunk módjáról. És őszintén szólva: megnyugtatott, hogy ez is a helyére került.

A B120 LifeTresor abban segített, hogy ezeket rendszerezetten tudjam leírni, és ne maradjon minden a „majd egyszer megcsinálom” fiókban. És ha egyszer tényleg eljön az idő – bármilyen távoli vagy közeli legyen is az –, legalább a gyerekeim nem egy jelszavaktól zárt világban kell hogy bolyongjanak, hanem egy olyan rendben, amit én hagytam hátra nekik.

És ez – azt hiszem – talán még értékesebb, mint az autó vagy a lakás. Mert ez már nemcsak arról szól, amim volt, hanem arról is, aki voltam.