Jónás tanár úr:  Törékeny jégen élve

Tabu és önáltatás: a halál mint kimondhatatlan gondolat

A múltkor arról írtam egy blogcikket, hogy a halál egy ennyire törékeny világban a saját gyerekeim esetében egyszerűen tabu: kimondatlan és kimondhatatlan tiltás. Azaz rájuk, a gyerekeimre nem vonatkozik az életvégi tervezés – gondoltam én. Azt írtam: vajon kell-e nekik ez? És ha igen: mikor kellene elkezdeniük a végről való gondolkodást és gondoskodást? Amikor harminc évesek lesznek? Vagy negyven körül? Esetleg csak akkor, amikor már „indokolt”? És mit jelent egyáltalán az, hogy indokolt?

Amikor az élet közbeszól a halál dolgába

És az elmúlt napokban, ahogyan az lenni szokott, a halál dolgában közbeszólt az élet: az egyik diákunk mesélte, hogy két barátja az egyik befagyott tavon (szándékosan nem írom le, hogy melyiken, merthogy tiltott területre mentek) korcsolyázás közben majdnem beleszakadtak a jégbe.

Egy pillanat alatt rémálommá válhat minden

Nem történt nagy baj, az első reccsenésre siklottak kifelé, de a kérdés az osztályteremben egyszerre csak elhangzott és velünk maradt: tényleg ennyire villámgyorsan válhat rémálommá az életünk? Elmegyünk szórakozni, de nem érünk haza, mert a farkasordító hidegben beszakad alattunk a jég? Ennyi az élet, ilyen törékeny jég, ami bármikor beszakadhat alattunk és elnyelhet minket a legdrágább kincseinkkel együtt? Ilyen gyorsan forog a sors kereke? Ennyire ki vagyunk szolgáltatva az ismeretlennek?

A rémületet láttam a gyerekek szemében. S felismerést, a rádöbbenést, a megértését annak, hogy az élet nem is olyan magától értetődő…

A történelem könyörtelen leckéje: az élet törékenysége

S ha már történelem órán voltunk, elmondtam a diákjaimnak: a történelem egyik legkegyetlenebb tanítása az, hogy a szerencse forgandó, az emberi élet pedig ijesztően kevésen múlik. Nem erkölcsön, nem érdemen, nem bölcsességen – gyakran egy eltévesztett lépésen, egy késve érkező hírnökön, egy rosszkor feltámadó szélen. A történelem nem igazságos, nem következetlen, hanem rémületesen közönyös.

Világbirodalmak és lázrohamok – Nagy Sándor példája

Gondoljunk Nagy Sándorra. Huszonévesen világbirodalmat épített, városokat alapított, hadseregeket tört meg. Harminckét évesen meghalt – nem csatában, nem merényletben, hanem valószínűleg egy fertőzésben vagy mérgezésben. Ha néhány nappal tovább él, talán megszilárdítja birodalmát. Ha meghal egy héttel korábban, már a mítosza is másképp alakul. A világ sorsa egy lázroham ritmusára változott.

Huszonhárom késszúrás és egy rossz álom – Julius Caesar

Julius Caesar túlélte Galliát, polgárháborút, tengeri viharokat. Aztán egy márciusi napon, a szenátusban, ismerős arcok között, huszonhárom késszúrással vége lett mindennek. Nem azért, mert gyenge volt, hanem mert hitt abban, hogy a hatalom megvédi. Nem védte. Ha aznap reggel hallgat a felesége rossz álmára, a Római Köztársaság története más irányt vesz.

Banális végek hősies legendák mögött

A középkorban egy király életét egy rosszul elkészített vacsora, egy elfertőződött seb, egy jelentéktelennek tűnő lovasbaleset is elragadhatta. Oroszlánszívű Richárd nem a keresztes hadjáratban halt meg, hanem egy ostrom során kapott nyílvessző okozta fertőzésben. A hősies legendák mögött mindig ott lapul a banális vég.

Egy rossz kanyar Szarajevóban – a 20. század tanulsága

A 20. század sem lett kegyesebb. Az első világháború kirobbanása egy rossz helyen eltévesztett autókanyar következménye volt Szarajevóban. Ha Ferenc Ferdinánd sofőrje nem téved el, Gavrilo Princip talán soha nem lövi le a főherceget. Milliók halála múlt egy utcán, egy rossz döntésen, egy pillanatnyi zavarodottságon.

Nem igazságos, hanem közönyös: a történelem természete

A történelem nem hősöket és gonoszokat jutalmaz vagy büntet, hanem eseményeket görget tovább. Az emberi élet törékeny melléktermék ebben a folyamatban. A szerencse pedig nem erkölcsi kategória, hanem inkább vakszerencse. Ma koronát ad, holnap sírgödröt.

Alázat, nem cinizmus – mit kezdünk ezzel a tudással?

Ez a felismerés nem cinizmusra tanít, hanem alázatra. Arra, hogy amit biztosnak hiszünk, az ideiglenes. Hogy a hatalom, a dicsőség, az élet maga nem jár, csak adatik – és bármikor visszavonható. A történelem nem azt kérdezi, mit érdemeltünk. Csak azt, mi történt épp akkor, abban az egyetlen, döntő pillanatban…