Jónás tanár úr: A testem, mint utolsó ajándék

Életvégi tervezés emberi szemmel

Ha valaki azt mondta volna nekem öt éve, hogy egy napon leülök, és végiggondolom, mi legyen a szerveimmel a halálom után, valószínűleg megkérem, hogy hagyjon békén. Mégiscsak van egy határ, amit az ember nem akar átlépni. Aztán eljön az idő, amikor az ember ezt nem morbidnak látja, hanem emberinek.

Az első lépés: B120 és egészségügyi döntések

Az úgy volt, hogy megint leültem a B120 LifeTresor felület elé. A digitális hagyaték után gondoltam, kipipálom az orvosi részt is. Merthogy az életvégi tervezésnek része az „egészségügyi döntés” is. S esetleg szükség lesz úgynevezett egészségügyi meghatalmazottra arra az esetre, ha én nem volnék döntésképes.
Pl. kómában vagyok, altatásban, zavarodott állapotban – vagy egyszerűen már nem vagyok képes tiszta fejjel végiggondolni, mit szeretnék. Akkor ő lép a helyembe. Dönthet kezelésekről, műtétről, gyógyszerről, sőt arról is, hogy kérjek-e újraélesztést, vagy ne. És itt már kezdett remegni a kezem az egér fölött. Mert egy dolog elméletben végiggondolni az életvégi kérdéseket – de nevet írni melléjük, na, az már komoly.

Ki legyen a döntéshozó?

A feleségem neve volt az első, ami beugrott. De ő azt mondta, nem bírná ki. Nem akar ilyesmiben dönteni. Én sem kérném tőle. Úgyhogy végül a fiamat kértem meg, hosszas beszélgetés után. Nem volt könnyű. Kicsit elsápadt, amikor elmagyaráztam, miről van szó. De aztán bólintott. Azt mondta: „Apa, ha tényleg tudom, mit szeretnél, akkor megteszem.” És ez elég volt.

A legnehezebb kérdés: szervadományozás

Ne kerülgessük a legfőbb kérdést: ha esetleg autóbalesetet szenvedek, mi legyen a szerveimmel? Adományozzam őket? Automatikusan igen van bejelölve Magyarországon – ez az úgynevezett feltételezett beleegyezés. De én mégis fontosnak éreztem, hogy erről saját kézzel nyilatkozzam.

A testem is örökség

Bevallom, itt megálltam. Évekig úgy voltam ezzel, mint egy hitét vesztett hittanár: „Ugyan, kit érdekel, mi lesz a holttestemmel?” De az utóbbi időben – talán a kórházi látogatások, vagy a barátaim betegségei miatt – másképp kezdtem gondolkodni. Rájöttem, hogy amit hátrahagyok, az nemcsak ház, bankszámla, laptop meg Facebook-fiók. A testem is az. És lehet, hogy az a szív, ami most még gyorsabban ver, ha bosszús vagyok, vagy az a máj, amit néha próbára tettem sörökkel, egyszer majd mást tarthat életben.

Egy másik reggel másnak – nélkülem

Aznap este sokáig ültem a gép előtt. Néztem a monitort. A betűket. A klaviatúrát. Mennyire kis betűkkel kell ennyire nagy döntéseket hozni! Aztán végiggondoltam, mit szeretnék, ha a gyerekeimmel történne, ha nekik lenne szükségük egy vesére, egy tüdőre. És tudtam a választ.

Írásos nyilatkozat: méltóság és szeretet

És mivel szeretem a rendet, nem álltam meg itt. Rögzítettem, hogy szeretném, ha az orvosi kezeléseimről is írásban lenne nyilatkozatom. Nem akarom, hogy mesterségesen tartsanak életben, ha már nincs visszaút. Nem szeretném, ha a szeretteim reménykednének, amikor az orvosok már rég tudják, mi következik. Itt nem a halálról van szó, hanem a méltóságról. Arról, hogy ne hagyjak senkire olyan terhet, amit én is levehetek a válláról.

A döntés nem feladás – hanem bizalom

Így írtam meg a kezelési utasításokat: újraélesztést csak akkor kérek, ha van reális esély a felépülésre. Gépi lélegeztetést, ha az csak átmeneti segítség, igen. De ha már nincs esély – engedjenek el. Melléírtam: „Ez nem az élet feladása. Ez a bizalom jele: hogy ők tudni fogják, mikor kell továbbmenni.”

Egyéni döntés – közös megnyugvás

A feleségem sírt, amikor elolvasta. Azt mondta, még nem áll készen ilyesmire. Megöleltem. „Nem baj, drágám. Én se voltam az. De most már készen állok. És ezt érted is csinálom.”

Rend a rendszerben – rend a lélekben

Most már ott van minden a B120 LifeTresor rendszerben. Rendezetten, világosan, logikusan. Tudom, hogy ha eljön az ideje – akár évtizedek múlva, akár hamarabb –, akkor nem kell majd kapkodni. Nem lesz vita, nem lesz tanácstalanság. A testem nem teher lesz, hanem ajándék. És a döntéseim nem fájdalmat okoznak, hanem megnyugvást hoznak.

A szeretet halk és előrelátó

Van abban valami mélységes emberi, amikor az ember előre gondoskodik még arról is, ami után már nincs több gondolat. Talán ez a szeretet egyik formája. Halkan, figyelmesen, előrelátóan. Mint amikor az ember előkészíti másnapra a reggeli kávét. Csak ez egy másik reggel. Másnak. És az már nélkülem indul.