Jónás tanár úr: Az utolsó csöngetés előtt, avagy egy ártatlan vérnyomásmérés következményei

Az életvégi tervezés nem a halálról szól, hanem arról, hogy rendet hagyjunk magunk után azoknak, akiket szeretünk.

Amikor a halál gondolata váratlanul közel kerül

Ülök a dolgozószobámban, a kislámpa fénye megvilágítja a javításra váró tizedikes töri témazárókat, de magamban eléggé messze járok: a halálon tűnődöm. Pedig nekem korai volna, még nem vagyok 55 éves, igaz, már elmúltam 53… A diákjaim szemében nyilván dinoszaurusz az idő mélyéről, pedig belül harmincéves sem vagyok. Akkor miért foglal le most a halál gondolata? Őszül a halántékom, és kopik a fejemről a valaha dús hajam, de nem is érdekelt ez eddig. Egészen múlt hónapig, amikor arcul csapott a valóság.

Két üres szék a baráti asztalnál

Két szék a múlt hónapban végleg üresen maradt abban a baráti asztaltársaságunkban, amely több mint 30 éves múltra tekint vissza. Két barátom halt meg, akikkel együtt izgultunk az egyetemi vizsgák előtt, és akik nemrég a nyugdíjas éveik nagy utazásait tervezték. Laci, a földrajzos, el akart menni Belső-Ázsiába; Karcsi pedig, a nagy pecás, kanadai patakokban akart pisztrángozni.

Először Laci ment el. Mindig ő volt köztünk a legerősebb, a „szikla”. Aztán jött az alattomos diagnózis, és mire feleszméltünk volna, a hasnyálmirigyrák három hónap alatt felemésztette.

Aztán jött Karcsi. Neki, ha szabad ilyet mondani, könnyebb halála volt, mert nem szenvedett, mint Laci, aki szinte végig a tudatánál volt, kivéve az utolsó napokat, amit végig morfiummámorban töltött. Laci egyik este még a másnapi óráira készült, éjfél előtt lefeküdt aludni, és hajnalban megállt a szíve. Mindketten velem egykorúak voltak.

Amikor a saját testünk kezd figyelmeztetni

Az ember ilyenkor megrendül, de a napi rutin – a dolgozatok, a szülői értekezletek, a folyosói ügyelet – gyorsan visszarántja. Egészen addig, amíg a saját teste nem kezd el üzenni.

Az elmúlt hetekben, éppen a két tragikus haláleset után, furcsa szédülés kezdett kerülgetni. Nem az a fajta, amit az ember egy fárasztó nap után érez, hanem egy mély, bizonytalan imbolygás, mintha a padló egy pillanatra megbillenne alattam.

Egy vérnyomásmérés, ami mindent megváltoztat

A múlt kedden a tanáriban Erika, a biológia szakos kolléganőm rám nézett, és csak annyit mondott:

– Jónás, megszédültél. Meg kellene mérni a vérnyomásodat!

Csak legyintettem, de ő nem tágított. Elővette a kis digitális mérőt a szekrényéből. Az eredménytől még ő is elnémult egy pillanatra. 195/135.

Azt hittem, rossz a készülék.

A stroke árnyékában

Másnap már a háziorvosnál ültem. A doktornő komor arccal nézett rám:

– Nem akarom magát feleslegesen ijesztgetni, de tudnia kell: ezekkel az értékekkel a maga élete az elmúlt napokban egy hajszálon függött. Ebből bármelyik pillanatban stroke lehetett volna.

Stroke. A néma gyilkos.

Ami megölte a nagynénémet 32 évesen.
Ami megölte a nagymamámat 69 évesen.

Ez vár rám is?

Amikor minden törékenynek tűnik

Hirtelen minden olyan törékenynek tűnt. A diákok zsibongása, a villamos csikorgása, a tervek, amiket estére készítettem… mindez egyetlen pillanat alatt köddé válhatott volna.

Laci és Karcsi jutott eszembe.

Én lettem volna a következő?

A rend, mint az utolsó ajándék

Ekkor tudatosult bennem valami, ami az ijedtség közepette is egyfajta furcsa, megnyugtató melegséggel töltött el.

Már egy ideje használom a B120 LifeTresor alkalmazást.

Amikor letöltöttem, még csak egyfajta „jó lesz az majd valamikor” elővigyázatosságnak tűnt, de most, a 190-es vérnyomás árnyékában, az életem egyik legfontosabb döntésének érzem.

A B120 nem csak egy digitális páncélszekrény. Nekem ez a szeretetem egyik végső kifejezése.

Amikor a gyászt nem súlyosbítja a káosz

Eszembe jutott Karcsi özvegye, Marika, aki hetekig küzdött azzal, hogy belépjen a férje e-mail fiókjába. Vagy Laci fia, aki nem találta a biztosítási kötvényeket.

A gyász önmagában is elviselhetetlen teher.

Minden hiányzó információ egy újabb tőrdöfés a szívbe.

Az utolsó ajándék: a rend

Azzal, hogy rendszereztem az életem technikai és jogi részét a B120-ban, tulajdonképpen leveszem a vállukról a bürokrácia és a bizonytalanság súlyát.

Ha beüt a krach, nekik csak a gyásszal kell foglalkozniuk.

Ez az én utolsó ajándékom nekik: a rend.

Egy tanár kérése az olvasókhoz

Remélem, ez minél később történik meg.

Kedves kollégák, barátok, ti, akik olvassátok ezt: ne várjatok meg egy 195-ös vérnyomást.

Az élet törékeny, de a gondoskodásunk örök lehet.